Generációváltást elősegítő programban való részvétel támogatása

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások számára, generációváltást elősegítő programban való részvételre, a cégérték meghatározása, az átadási folyamat megtervezése, valamint a megfelelő finanszírozási forrás megtalálása érdekében.

A program célja, hogy fejlessze a vállalkozásokat támogató jogi és üzleti szolgáltatások piacát, átfogó megoldásokat kínálva.

A programban olyan magyar vállalkozások vehetnek részt, amelyek

  • legalább 5 lezárt üzleti évvel rendelkeznek,
  • kettős könyvvitelt vezetnek,
  • valamint a tulajdonos életkora 55 év vagy afeletti.

Minden vállalkozás életében kritikus fordulópont a vezetőváltás, de egyben megújulást ígérő lehetőség is, főleg akkor, ha egy innovatív technológiai változással együtt történik meg. A Generációváltás program azért jött létre, hogy a vállalkozások életében aktuális átadás folyamata ne megtorpanásba, sokkal inkább a vállalkozás kivirágzásához vezesse a céget.

A most induló generációváltás programrész keretében cégérték meghatározásban, az átadási folyamat megtervezésében, és a megfelelő finanszírozási forrás megtalálásában segítjük a vállalkozásokat. Nemzetközi sztenderdeken alapuló, egyedülálló cégdiagnosztika segítségével elemezhető a résztvevő vállalkozások pénzügyi és gazdasági helyzete.

A létrehozott eszközkészlet természetesen nem helyettesíti a pénzügyi tanácsadó szerepét, de megbízható iránytűként működhet a vállalatok életében. Szakértőink felmérik a vállalkozói oldalon felmerülő problémákat, igényeket, és segítik a kkv-kat az élethelyzetükhöz leginkább illeszkedő szolgáltatás megtalálásában. A programmal a vezetőváltás a meglévő értékekre alapozva új lehetőségeket, új időszámítást kezdeményez a vállalkozások életében.

A program keretében tanácsadói szolgáltatások segítik a vállalkozásokat:

  • a cégérték meghatározásában;
  • az átadási folyamat tervezésében és abban, hogy a generációváltás előtt álló tulajdonos fejlessze vállalkozását, növelje annak értékét, valamint, hogy átadhatóvá tegye vállalkozását;
  • a megfelelő finanszírozási forrás megtalálásában.

A program részeként a jövőben továbbá díjmentesen elérhető:

  • sablonok, szerződésminták segítik a vállalkozásokat a cégátadási folyamatban;
  • módszertan, e-learning tananyag járul hozzá a hazai kkv szektor, valamint a vállalkozások életét segítő piaci szakértők felkészítéséhez.

Pályázatfigyelés és további információk: Pályázat vállalkozásoknak generációváltást elősegítő programban való részvételre

Népszerű pályázatok:

Külpiaci Növekedési Támogatási Program

MGFÜ Energetikai Tanácsadási Voucher Program

A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program

Pályázat kertészeteknek ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására

Pályázat állattartó telepek megújításának támogatására

Pályázat állattartó telepek fejlesztésének támogatására

Pályázat díszkertészeti kisvállalkozások támogatására

Pályázat kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post-harvest fejlesztések támogatására

Pályázat feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatására

Pályázat feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására

Szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatás 2024

Agro-ökológiai Programhoz kapcsolódó támogatás

KKV Technológia Plusz Hitelprogram GINOP Plusz-1.4.3-24

KAP fiatal mezőgazdasági termelői támogatás

Elektromos gépjármű beszerzést elősegítő hitelkonstrukció vállalkozások részére